top of page

RÓLAM

Gonda Tamás építészmérnök vagyok.

A Gonda Model modellező műhely hobby tevékenységként indult. Az egyetemen építészmérnök hallgatóként kötelesek voltunk az adott féléves tervekhez modelleket készíteni, ekkor jött a felismerés, hogy szeretek modelleket építeni. Az érdekesség a dologban, hogy korábban nem is érdeklődtem a modellezés iránt. A társaimnak és tanáraimnak is nagyon tetszettek a kész munkák, és ennek hatására úgy 10 évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy létrehozok egy közösségi oldalt, ahová feltöltöm a kész modellekről készült fotókat. A közösségi oldal lassan, de mára egész népszerűvé vált. Ezt korábbi munkahelyemnek is köszönhetem, ahol a cégvezetés rajongott az építész modellekért, a legtöbb, nagy munkám nekik készült. Ezt követően érdeklődni kezdtek más cégek és magánemberek is a munkáim iránt, ezért úgy döntöttem, hogy már nem hobby szinten, hanem önállóan, egyéni vállalkozóként folytatom ezt a tevékenységet.

Munkáimra a "kézzel készült, pontos, precíz, igényes" jelzők a legmegfelelőbbek. Néhány munka kivételével - azon belül is néhány elem kivételével - mindent kézzel készítek, legyen az egy lamellasor, kőkeret, vagy korlát.

A munkáimmal segíteni tudok:

- építész- és településmérnök hallgatóknak (félévközi és diplomamodellek)

- önkormányzatoknak, cégeknek, építészeknek pályázati és/vagy tervtanácsi modellekkel,

- magánembereknek, akik látni szeretnék a leendő családi házukat, irodaházukat egy térbeli alkotás formájában, 

- de akár gyűjtőknek, rajongóknak is, akik egy kastély, vagy vár szerelmesei és a polcukon szeretnék látni a szeretett, méretarányosan kicsinyített épületet.

ABOUT ME

My name is Tamás Gonda, I am an architect.

The Gonda Model model workshop was started as a hobby activity. During my University years, as architect majors, we had compulsory model building projects each term. At that time I realized that I love making models. The interesting thing is that I had not even been interested in model making before that time. Both my mates and teachers loved my works therefore, as a result, 10 years ago I decided to create a social site where I could upload the photos of the finished models. The social site slowly became relatively popular. At my former workplace the management were fond of architectural models and most of my works were prepared for them. After all, other companies and private persons began to show interest in my work so I decided to continue this activity as a private entrepreneur and it was not a hobby anymore.

My works can be described as „handmade, accurate, precise and of high standard”. In spite of some pieces – and some elements – I make everything by hand, be it a lamellae, stone frame or barriers.

My work can help:

- architect and urban engineer majors (mid-term or diploma model)

- local governments, companies, architects in need of tender models and/or modes for plan consultation,

- private persons who want to visualize their future homes or office buildings in 3D.

- moreover collectors, fans who are fond of palaces or castles and want to see proportionally reduced miniature of the beloved building.

© 2023 by Gonda Tamás Architect

bottom of page